A zenekarról

Az együttes elődje az 1976-ban alakult Roll. A siófoki zenekar 1980-ban Blokkra változtatta nevét, amely azóta több generáció kedvencévé vált.

A nyári hónapokban a siófoki és a balatoni koncerteken gondoskodunk a felejthetetlen hangulatról. A nagyobb koncertek mellett szórakozóhelyeken, céges rendezvényeken és esküvőkön vállal fellépést országszerte a zenekar.

Az együttes számos nagysikerű rendezvény közreműködője volt az elmúlt évtizedekben. Ezek közé tartozik a soproni Volt fesztivál is, melynek visszatérő fellépői voltunk.

Széleskörű, változatos repertoárt alakítottunk ki, így a zenekar meghatározó rajongói bázissal is rendelkezik. Többször szerepeltünk együtt ismert előadókkal, akik kivétel nélkül elismerően nyilatkoznak rólunk.

Minden fellépésünkön élőben játszunk. A hangszeres tudást három szólamú ének teszi élvezetesebbé.

Várjuk a következő koncertünkre!


"Élőzene
az
utolsó hangig"

Minden korosztály számára szórakoztató és színvonalas zenét játszunk.

A legjobb slágerek egyéni előadásmódban

A '70-es, '80-as évek és napjaink slágerei a Blokkra jellemző hangszerelésben.

Koncert, rendezvény vagy esküvő?

Reméljük, hogy rövidesen találkozunk!

Stílusunk nehezen meghatározható...

Leginkább az igényes bulizene kategóriába sorolható.

Hírek

Aktuális híreinkről, fellépéseinkről Facebook oldalunkon tájékozódhat.

Referenciák

Akik minket választottak (a teljesség igénye nélkül):

Cégek, szállodák

Agip
Anna Grand Hotel, Balatonfüred
Balatoni Hajózási Zrt.
Beiersdorf
DRV
K&H Bank
MOL
Nestlé
Pizza Hut
Sió-Eckes
TV2
Worldmark
MNB
Hotel Azúr, Siófok
Hotel Balaton, Siófok
Hotel Európa Fit, Hévíz
Hotel Flóra, Eger
Hotel Hilton, Budapest
Hotel Holiday Inn, Budaörs
Hotel Jancsár, Székesfehérvár
Hotel Normafa, Budapest
Hotel Palatinus, Pécs
Hotel Pelion, Tapolca
Hotel Ramada, Balatonalmádi

Clubok, szórakozóhelyek

Bahnhof, Budapest
Balkán Club, Kalocsa
Bálint Borárium, Pázmánd
Creol, Budapest
Dodge City, Székesfehérvár
Európa Rendezvényhajó, Budapest
Hadtörténeti Múzeum, Budapest
HB Sörkert, Siófok Sóstó
Hemingway Étterem, Budapest
Kaméleon Club, Budapest
Morrison's Music Pub, Budapest
Moulin Rouge, Budapest
Nonsense Club, Budapest
Olof Palme Ház, Budapest
Pesti Vigadó, Budapest
Pikantó, Tata
REKK Center, Budapest
Renegade Pub, Budapest
Sóstó Csárda, Kiskunhalas
Spagetti House, Siófok
Stefánia Palota, Budapest
Szépművészeti Múzeum, Budapest
Torony Pizzéria, Balatonszemes
Zsófia rendezvényhajó, Budapest
Soho London Pub, Budapest

Fesztiválok, rendezvények

Balaton Sound, Zamárdi
Térzene Fesztivál, Balatonföldvár
Víz, Zene, Virág Fesztivál, Tata
VOLT fesztivál, Sopron
BME Építészmérnöki Kar
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Falunap, Mekényes
Falunap, Óvár (Felvidék)
IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola
Kandó Kálmán Műszaki Főiskola
Kodolányi János Főiskola
Pécsi Tudományegyetem
Semmelweis Egyetem
Strand Fesztivál, Zamárdi
Szent István Egyetem Állatorvosi Kar
Szüreti Fesztivál, Tab
Zrinyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
Bencés Jótékonysági Bál, Budapest
Jogászbál

Kapcsolat

Blokk Együttes

Koncertszervezés